2011. szeptember 17.

Szupergyors diós csiga

Ismét más receptjével jövök, de mikor megláttam, meg kellett sütnöm, és amúgy is idejét sem tudom mikor sütöttem utoljára. Én ugyan nem kóstoltam, de a fiúk szerint nagyon finom.










Tészta: 25 dkg túró, 25 dkg finomliszt, 10 dkg porcukor, csipet só, 5 evk étolaj, 3 cl tej, 1/2 csomag sütőpor.
Töltelék:15 dkg darált dió, 5 dkg porcukor, lekvár – ízlés szerint.
Máz: 4 evk porcukor, pár csepp forró víz.

A tészta hozzávalóit összegyúrtam, majd lisztezett deszkán kinyújtottam. A ledarált diót annyi lekvárral összekevertem amennyitől kenhető állagú lett. Megkentem a kinyújtotta tésztát, majd feltekertem, és egy éles késsel felszeleteltem. Az így kapott csigákat előmelegített sütőben 20 percig sütöttem. Miután kisültek, forrón megkentem a tetejüket a cukormázzal, ami nekem nem éppen cukormáz lett, de a tetejük szép fényes lett tőle.

2011. szeptember 10.

Betyáros húsgombóc

Vagy legalábbis ilyesmi lenne… Jade adta az ötletet, egyből megtetszett. Mivel nem szeretem, ha a pörkölt lecsós alapon készül, egy kis módosítással készítettem el.











Hozzávalók: 30 – 40 dkg hús – darálva, 2 tojás, 1 fej vöröshagyma, 4 – 5 gerezd fokhagyma, gomba – ízlés szerint,1 kis doboz tejföl, 1 evk liszt, pirospaprika, só, őrölt bors, zsemlemorzsa,

A húst ledaráltam, majd beleütöttem a tojást, ízesítettem sóval, őrölt borssal, és annyi zsemlemorzsát kevertem bele, amennyivel kis gombócokat tudtam formázni. A vöröshagymát apró kockákra vágtam majd zsírom-megfonnyasztottam. Beletettem a felnegyedelt paradicsomot, a felkarikázott fokhagymát, megszíneztem pirospaprikával, felöntöttem vízzel majd felfőztem. Hozzáadtam a felszeletelt gombát és pörköltet készítettem belőle. Pár perc után belekerültek a húsgombócok, és fedő alatt készre főztem. Közben a lisztet és tejfölt simára kevertem majd behabartam vele a húsgombóc „paprikást”.

2011. szeptember 8.

Tejszínes tárkonyos csirkeragu leves

De rég jártam erre… Hoztam egy kis levest, a levesek királynőjét…








Hozzávalók: 1 db csirkemell filé, 2 szál sárgarépa, 1 szál petrezselyemgyökér, 3 szem gomba, 2 marék zöldborsó, 1 aprócska fej vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 1 csokor tárkony, 2,5 dl tejszín, 2 evk liszt, őrölt bors, só.


Az aprócska fej vöröshagymát, még aprócskább kockákra vágtam majd 2 evk zsíron megfonnyasztottam. Utána küldtem a kockákra vágott csirkemellet, a zúzott fokhagymát, és fehéredésig pirítottam. Beletettem a kockákra vágott zöldséget, a felszeletelt gombát, a zöldborsót, megszórtam sóval, őrölt borssal, a felaprított tárkonnyal, felöntöttem vízzel és felforraltam. Miután a zöldségek megpuhultak, a lisztet és a tejszínt simára kevertem majdan behabartam vele a készre főtt levest.