2010. január 31.

Iglu



Donuts fánkocska


Fánk sütésben nagyon kényes vagyok, igaz nem sütöttem még. Szerintem nagyon problémás… farsang ide vagy oda, nem vagyok hajlandó fánkot sütni. Egészen idáig. A fiúk már jó régen kérték, hogy süssek. Karácsony előtt elutaztunk, és ahogy az lenni szokott két gyerekkel-, még ha az egyik már nagyobbacska is-meg kell állni”pihenni”legalább egyszer út közbe. Az egyik autópálya melletti McDonaldsba tértünk be. Reggel volt, és semmi mást nem lehetett kapni csak fánkot, reggeli süteményeket, rántottát…. stb. Rántottát mégsem ehettek, mert azt ugye anya otthon is el tudja készíteni,együnk inkább fánkot. Azt anya úgy se csinál, és ez ráadásul Mekis! Majd dobtam egy hátast-még szerencse, hogy a kocsiba ültem-amikor két kis darab fánkocskáért mennyi pénzel lenyúltak.(Ne vagyok spórolós, de akkor valahogy kiakadtam. Még szerencse hogy nem rántottát kértek… Nem tudom… lehet reggel nyűgösebb az ember.) Király… indulhatunk is tovább. Általában nem szoktam húzni a szám, ha valamit megvetetnek velünk. Ez hozzá tartozik egy-egy kiruccanáshoz, hogy valamit muszáj venni, mert a nélkül nem élvezet a kocsikázás. Na de vissza a fánkhoz. Kedves párocskám böngészte a világhálót, és Rita konyhájában megtalálta ezt az amerikai fánkreceptet, amit ugye nekem rögvest el kellett készítenem. Nagyon nyűgösen kezdtem neki. A tészta szerintem túl kemény lett, ezért adtam hozzá 2dl tejet.Sokkal rosszabbat vártam, főleg hogy az első fánkom.
50 dkg finomliszt,
2dl tej,
7dkg vaj,
60gr kristálycukor,(én ezt úgy oldottam, meg hogy 3 csomag van. cukor, és 30gr kristálycukor)
3 tojássárgája,
3,5dkg élesztő,
Fél tk só,
A 2dl tejből elvettem egy keveset és felfutattam benne az élesztőt.A lisztet átszitáltam, és a többi hozzávalóval együtt jól összegyúrtam. Kelesztő tálba raktam és 1-1,5 órát pihentettem.Nagyon puha,jól kezelhető könnyű tésztát kaptam.Majd ujjnyi vastagságúra nyújtottam, és kiszaggattam belőle a fánkokat, közepét pedig a legkisebb pogácsaszaggatóval szaggattam ki. Letakartam és még 30 percet pihentettem. Bő, forró olajban kisütöttem. Nagyon hamar sül, vigyázni kell vele. Nekem is jól bebarnultak:)Párocskám pedig pár darabot olvasztott csokiba mártott, mert kisfiam csokis fánkot akart enni…no comment…:)Találtam a hűtőbe egy üveg anyósféle ősrégi sárgabaracklekvárt,hát mit mondjak…ezt mindenkinek meg kellene kóstolni:)

2010. január 30.

Még egy kis havacska






Egy kis hóóóóó!!!!

Egész éjjel esett.Még most is szakad!Gondoltam most ezeket rakom fel:)





2010. január 29.

Country burgonya

Ma ez volt a vacsink.Mondtam is kis családomnak hogy jól véssék az eszükbe ezt a napot,mert nem sűrűn fogok esténként sütögetni a konyhába.Régebben mindig meleget készítettem vacsorára,de mára már valami hideget vagy toast kenyeret készítek.Na jól van,kivéve mikor nem pizzát sütök.Találtam a hűtőbe még 6 apróbb gombácskát,azt is kirántottam mellé,nagyobbik fiam örömére.7-8 közepes szem burgonyát héjában megfőztem,majd elnegyedeltem,és forró olajban-magas fokozaton- addig sütöttem amíg színt nem kaptak.Nagyon finom és ropogós:)

Ecetes krumpli saláta


Volt egy fél konzerv füstölt sprotni maradványom a hűtőbe. Valamit kellett vele csinálni, ha kidobni nem akartam. Aznap csináltam krumpli salátát, és maradt ki főtt krumpli. Gondoltam megcsinálom ecetes salátának. Nagyfiamnál osztatlan sikert aratott, de neki most mindegy mi, csak kaja legyen. Ő most abban a korban van:)3-4 szem krumplit vékony karikákra,a lilahagymát pedig szálasra vágtam.Aztán a sporitval együtt beleinvesztáltam őket egy tálba,és megsóztam.Amíg állt a sóba,1-1,5dl vizet elkevertem 3 evk 10%-os ecettel,3evk kristálycukorral, sóval, borssal. Addig kevergettem, amíg a cukor teljesen feloldódott. Majd leöntöttem vele a krumplit, és egy órán keresztül a hűtőben pihentettem. Tálalás előtt jó alaposan, de óvatosan összekevertem.

Finomfőzelék


Nagyon szeretjük a zöldborsót. Minden mennyiségben jöhet, sütve, főzve, párolva, nyersen, mindegy. És ezt még a kisfiam is imádja. Olyan mennyiséget meg tudna belőle enni amennyi egy hadseregnek is elég lenne. Ma ezt főztem. Nagyon régen csináltam főzeléket, és úgy gondoltam ez jót fog tenni ebben a nagyon zord, zimankós, havas időben. Régebben csak simán, ízesítve csináltam, aztán valahol cukrosan ettem, és az óta én is pici cukorral készítem. Nem írom, hogy miből mennyit tettem, mindenből annyit, amennyit gondoltam.
A sárgarépát meghámoztam és kockákra vágtam. Aztán feltettem a borsóval együtt főni annyi vízben amennyi ellepte. Sóztam, borsoztam, és a vége felé felöntöttem olyan fél liter tejjel. A lisztet csomómentesen elkevertem egy kevés hideg vízzel, és behabartam vele a borsót. Ha még kellett utána ízesítettem és csak utoljára cukroztam. Fokhagymás sült virslit készítettem feltétként. Két pár virslit felkarikáztam, és egy kevés vajon hirtelen megsütöttem. Hozzáadtam 3-4gerezd fokhagymát, megsóztam és kész.

2010. január 28.

Fanta szelet


Ez a süti az örök kedvenc. Krémes is, meg nem is, édes is, meg nem is:)Amikor elkezdtem sütni, az első kívánsága az volt a férjemnek, hogy ilyet süssek. Még én is kedvemre csipegetek belőle, pedig én nem vagyok édesszájú. Eleinte ódzkodtam tőle, mert túl macerásnak találtam ezt a több lépésből”összerakott”süteményt, de nem is olyan bonyolult, ahogy látszik. Eddig mindig finomlisztből készítettem, mert olyan tömény a tésztája. Aztán keresztanyám csinálja úgy, hogy csak a kelt tésztákhoz használ finomlisztet, a sütőporos tésztákhoz, réteslisztet használ. Most én is rétes lisztel csináltam, és sokkal könnyebb lett a tészta. Próbáltam mirindával csinálni, de annyira édes, és gejl, hogy úgy döntöttem fantával készítem.(Bocsánat, ha valaki a mirindára esküszik!)
6 egész tojás,
6evk kristálycukor,
5evk liszt,
2evk kakaópor,
1csomag sütőpor,
1dl étolaj,
A tojás sárgákat habosra kevertem a cukorral, majd hozzáadtam az olajt, a kakaóport, a sütőport, és a lisztet. Végül a fehérjékből vert kemény habot is hozzáadtam. Előmelegített sütőben 15-20 percig sütöttem.
20 dkg margarin,
50dkg túró,
15dkg porcukor,
2csom.van.cukor,
2csom, főzős vaníliás pudingpor,
7dl Fanta,
A margarint habosra kevertem a vaníliás cukorral, a 10dkg porcukorral, majd a túrót is hozzádolgoztam, és rákentem a kihűlt tésztára. A pudingport a maradék cukorral a fantával elkevertem, majd felfőztem. Kevergetve hűtöttem ki. Amikor langyosra hűlt, rácsorgattam a túró tetejére. Egy kis időre beraktam a hűtő helyett, kitettem a teraszra dermedni.

2010. január 27.

Brokkoli krémleves


Krémlevesekben nem vagyok gyakorlott. De úgy gondolom, sosincs késő újat kipróbálni. Így jött az ihlet. Kisebbik fiam él-hal a menzai krémlevesekért, bár gondolom az nem ilyen finom, mint a házi, de már lelombozott olyannal is hogy az iskolai sokkal finomabb, mint amit én főzök. Annyira szeretem, amikor megmondogatja. Egyetlen egyszer, még régebben csináltam már zeller krémlevest, de valahogy nem nyerte el a tetszésünket. Krumplival sűrítettem be, és nagyon krumpli ízű lett. A zellert alig lehetett érezni benne. De most okosabb voltam, nem krumplival csináltam.
40-50dkg brokkoli,(ez most nekem fagyasztott volt.)
1 fej vöröshagyma,
1vk liszt,
1-1,5dl tejszín,
Só, bors, ételízesítő,
A hagymát kockákra vágtam, és egy kevés vajon megpároltam. Beletettem a brokkolit, felöntöttem annyi vízzel amennyi ellepte. Sóztam, borsoztam. Amikor megfőtt, bot mixerrel össze turmixoltam. Visszaraktam főni, és még vizet pótoltam utána. A lisztet simára kevertem a tejszínnel, és behabartam vele a levest. Reszelt sajttal tálaltam.

2010. január 26.

Töltött gombafejek


A múlt héten bespájzoltam gombából. És ha nem akartam, hogy kárba vesszen, muszáj volt megcsinálnom valaminek. Hála párocskámnak, egyre bátrabban használok gombát. Kis félreértés történt párom és köztem, mert Ő arra gondolt, hogy megtöltöm a gombát, bepanírozom és kirántom. Én pedig erre a sima töltött gombafejre gondoltam. Csinálhattam volna úgy is persze, de nem akartam még a panírozással is bajlódni. Nagyon ízlett, nagyfiam meg egyenest imádta.

50dkg gomba,

1 zsemle,

2 főtt tojás,

1 egész nyers tojás,

Pirospaprika, só, bors, ízlés szerint.

10dkg reszelt sajt,

A gombák szárát leszedegettem, a fejeket meghámoztam. Két szelet füstölt szalonnát zsírjára sütöttem, és megpároltam benne a kockákra vágott hagymát. Beleraktam az összevágott gombaszárat, sóztam, borsoztam. Hozzáadtam a tej híján, vízbe áztatott és jól kinyomkodott zsemlét, és a kockákra vágott keményre főtt tojást. Pirospaprikával megszórtam, megkevertem és levettem a tűzről. Amikor kihűlt beleütöttem egy tojást. A gombafejeket egy olajjal kikent tálba sorakoztattam, mindegyikbe tettem egy evk tölteléket. Majd a tetejükre egy kevés reszelt sajtot szórtam. Sütőben, lassan kb:30-40percet sütöttem.


2010. január 25.

Tepertős pogácsa

Ezt a pogi receptet is Limaránál találtam. Nekem volt egy tepertős pogácsa recim, de az nem ilyen jó, mint ez. Meg amúgy se próbáltam, és most már elmondhatom, hogy ilyet is sütöttem. Nagy várakozással fogtam neki a sütésének. Mint már írtam, nagyon szeretek sütni. Pedig még egy év sincs, hogy sütök. Eddig soha nem sütöttem. Mindig hiányolták a gyerekek és a férjem, hogy mért nem sütök. De mindig leintettem őket hogy van nekem elég dolgom, meg bajom, majd pont sütéssel fogok bajlódni. Aztán egyszer csak valamit mégis sütöttem, ami nagyon jól sikerült, nagy sikere lett, és az óta sütök. Ne telne el nap, hogy ne sütnék valamit. Olyankor megnyugszom, kikapcsolok, és szívből csinálom…J



Hozzávalók:2 dl tejföl,1 dl tej,1 tojás,2 tk só,3-4 evk olaj,12 dkg vaj vagy margarin,60 dkg liszt,1tk cukor,3,5 dkg élesztő,40 dkg tepertő,

A tepertőt ledaráltam,és a többi hozzávalóból-kivéve a tepertőt- kelt tésztát gyúrtam. Addig dagasztottam amíg elvált a tál oldalától és a kezemtől. Jól belisztezett gyúródeszkára borítottam,ott is alaposan átdögönyöztem, és kelesztő tálba pihentettem 1 órát. Majd kinyújtottam, megkentem a tepertő háromnegyedével. Majd a felső részt lehajtottam a közepéig, az alsó részt erre ráhajtottam, minek a következtébe kaptam egy"csíkot"ezt is megkentem a tepertő maradékával. Majd jobbról is, balról is, behajtottam, és mint egy könyvet, összecsuktam. Letakartam, és pihentettem még 30 percig. Majd ezt a hajtogatást és pihentetést még 2x megismételtem. Én elfelejtettem megsózni, így az utolsó hajtogatásnál tettem meg. De a borsozást azt kihagytam. Majd ujjnyi vastagra kinyújtottam, a tetejüket berácsoztam és kiszaggattam őket. Sütőpapírral bélelt tepsi tettem őket, és még 30 percig pihiztek egy uccsót. Ezalatt előmelegítettem a sütőt, megkentem tojással a tetejüket, és külön Apci kéréséra sajttal megszórtam a tetejüket. És ím'ez lett belőle….Két nagy,és két közepes tepsivel,összesen 87 db pogácsám lett.Kicsit részegesek,de annál finomabbak:)

2010. január 24.

Húsleves


Számomra ez a leves a gyógyító. Amikor gyerekkoromba beteg voltam, anyukám mindig ezt főzött nekem. Nagyon szeretem, és elég sűrűn el szoktam készíteni, de csak is kizárólag hétvégén. Nem tudom mért, ez maradt meg bennem, hogy anyukám mindig hétvégén főzte. Nekünk volt csirke és malac tartva, és azok az aranysárga levesek mindig itt vannak az emlékezetemben gyerekkoromból.De bár hogy is igyekszem,nem tudok olyan ízű és zamatú levest kreálni mint akkor ettem. Bármilyen húsból elkészítem, tele zöldséggel, és sok hússal. Régebben csirke far-hátból csináltam, de amióta ilyen ultragyorsan előállítható csirkével vannak tele a boltok,azóta inkább sertéshúsból, vagy kacsa, illetve libaaprólékból készítem. Szerencsére a kisebbik fiam még szájhúzogatás nélkül megeszi, bár már azt szoktuk játszani ebédkor, hogy ha a levest megeszi, nem kell másodikfélét ennie. Két szál cérnametélt, és egy kanál leves az adagjaL

A húst, vagy csontot, felteszem annyi hideg vízben főni, amennyi ellepi. Ha felforrt lehabozom. Belerakom a megtisztított és zöldséget- Sárgarépa, fehérzöldség, karalábé, zeller, petrezselyemzöld, fej hagyma,5-6gerezd fokhagyma, és egy-egy darab tv paprika és paradicsom, egészbe. Felöntöm annyi vízzel, amennyivel színültig lesz a fazék, és lassú tűzön főzöm. Aztán ízesítem. Őrölt bors, egész bors, egész kömény, só, ételízesítő és nem utolsó sorban,-és most ne tessék kinevetni- leveskocka, olyan 5-6 darabJJ Ha elfőtte a vizet mindig pótolom. Amikor megfőtt a zöldséget kiszedegetem, ha a hús még nem puha azt még hagyom főni. Aztán azt is kiveszem, és a legvégén leszűröm a kész levest.


2010. január 23.

Sertéshús vadasan

A 15 éves konyhai pályafutásom alatt még soha nem főztem vadast. Talán gyerekkoromban ettem utoljára az óvodában, ha jól emlékszem. A nővéremmel azt versenyeztük, melyikünk fintorog nagyobbat rá. Így anyu se főzött túl gyakran. Aztán eszembe jutott, hogy meg kéne próbálni… Igen ám, de kitől is tudhatnám meg, hogyan is kell csinálni? Anyu és a keresztanyukám úgy tudják, hogy a húslevesből visszamaradt zöldségből és húsból kell. De mi van akkor, ha nem főzök húslevest? Leültem és elkezdtem böngészni a netet. Vagy száz receptet elolvastam, és ahány recept, annyi féle képen írták le. Mondanom se kell, totál besokalltam, tiszta káosz volt a fejembe. Még amikor elkezdtem főzni, akkor se voltam tisztába hogyan is csináljam. Féltem, hogy nem puhul meg a hús, túl ízetlen lesz,és egyáltalán hogy kell csinálni...tiszta hisztérika voltam.Amikor pedig kész lett, azon görcsöltem, hogy fog ízleni a gyerkőcöknek, és a férjemnek. A nagyobbik fiam, és a férjem repetáztak is belőle, a kisebbik, azon kívül, hogy három szál spagettit és egy teáskanál szaftot kért a tésztára, és azt is ott hagyta, akkor erre mit írjak??!!??!!??!!Kuktában főztem,és olyan 50 perc alatt készen is lett.

10 szelet sertéshús,

3db sárgarépa,

2 db fehérzöldség,

fél fej zeller,

1 fej vöröshagyma,

2-3evk tejföl,

1evk liszt,

1-2evk mustár,

3-4 kisebb babérlevél,

só,bors,kristálycukor4 evk,

A húst kiklopfoltam és kevés olajon elősütöttem. Szintén kevés olajon a kristálycukrot meg karamelizáltam. Majd beledobtam a kockákra vágott vöröshagymát, és megpirítottam. Beleraktam a nagyobb darabokra vágott zöldséget és az elősütött húst, ízesítettem, hozzáadtam a babért, felöntöttem 2,5dl vízzel, lezártam a tetejével és hagytam fütyülgetni olyan 30 percig. Majd mikor azt gondoltam kész, kiszedegettem belőle a husikat, és a benne maradt zöldségeket összeturmixoltam. Ízesítettem a mustárral, sóztam, borsoztam, még tettem bele egy kicsi cukrot. A lisztet simára kevertem a tejföllel, és behabartam vele a szószt. Még egyet forraltam rajta, visszatettem bele a husikat, és kész is. Ha bele gondolok hogy ennek kerítettem ilyen nagy feneket….


2010. január 22.

Hagymás pogácsa

A hétvégén a szabadidőm nagy részét azzal töltöttem, hogy a neten keresgéltem sütemények és főételek receptjei után kutatgatva. Sok helyen jártam, sok mindenkinél, és betévedtem Limarához is...Nagy sikere van nálunk a csodás mini express croissantnak a dán vajastésztának,most ez a hagymás pogácsa keltette fel az érdeklődésemet. Régen sütöttem pogácsát, és ami nekem van sajtos-túrós pogácsa receptem, annyiszor elkészítettem, hogy attól félek, megunják. Nagyon sok lett belőle még így is pedig én fele adagból készítettem. Két nagy, és két kicsi tepsivel lett a fél kg tésztából.


Hozzávalók:50 dkg finomliszt,25 dkg margarin,1 evk só,1 db tojás, 1dl tej,1 kis doboz tejföl,1 evk cukor,2,5 dkg élesztő,4 fej lilahagyma,3 dkg vaj,

Az összetevőkből egy sima kelt tésztát gyúrtam. Fóliába csomagoltam,és beraktam a hűtőbe 2-3órára. A vajat felolvasztottam, megpirítottam benne a szálasra vágott hagymát. A tésztát kinyújtottam olyan 2mm vastagra, megkentem a kihűlt hagyma felével és lentről is ,és fentről is behajtottam.Majd ezt a csíkot újból megkentem a hagyma maradékával, és jobbról is balról is behajtottam, és mint egy könyvet"összecsuktam", és visszatettem a hűtőbe még 1 órára. Ujjnyi vastagra kinyújtottam, és kis pogácsákat szaggattam belőle. Sütőpapírral bélelt tepsibe"ültettem"őket, és 30 percig meleg helyen pihentettem. Ezalatt előmelegítettem a sütőt, megkentem tojás sárgával, és külön Apuci kívánságára reszelt sajttal megszórtam……vagyis Ő szórta megJ10-15 percig sütöttem őket.

2010. január 21.

Tejszínes rakott krumpli


A Rakott krumplit ugyan ki ne ismerné. Biztos vagyok benne, hogy sok háziasszony gyakran rakja a család étkezőasztalára. Viszonylag könnyen és gyorsan elkészíthető. Ma én is ezt"ütöttem"össze. Igen, nagyon szeretem a levest, de néha jó esik más milyen főtt kaja is:o) Eredetileg lecsókolbásszal szoktam csinálni, de most virsli volt itthon:D De mivel még a nagybevásárlás várat magára,így ezek az alapanyagok voltak még itthon.

9-10 kisebb szem burgonya,

4-5 tojás keményre főzve,

1 pár virsli,

1szál füstölt kolbász,

3 szelet füstölt szalonna,

1 kis doboz tejföl,

0,5 dl tejszín,

1 tojás nyersen,

20-25dkg trappista sajt,

A krumplit és a tojást jó előre megfőztem, hogy ha állítom össze, hideg legyen. A tál aljára került az egyik szelet szalonna csíkokra várva, erre rá került a krumpli fele felkarikázva. Sóztam egy picikét. Erre jött a karikára vágott virsli, rá a tojás ugyan csak karikára vágva, majd a második szelet füstölt szalonna. Ezután a felkarikázott kolbász, és végül a krumpli, másik fele bezárás képen. Picikét sóztam, borsoztam, megszórtam reszelt sajttal. A tejfölt és a tejszint elkevertem, majd ütöttem bele egy tojást. Jó alaposan összekutyultam és ráöntöttem a sajtra. Majd, még egy sor sajtot szórtam rá, és rákerült az utolsó szelet szalonna is. Előmelegített sütőben-mert ugye az én sütőmet muszáj előmelegíteni, mert máskülönben nem lehet szabályozniJJJ- és 40-50 percig sütöttem alacsony fokozaton.

Tejszínes tészta

Biztosan van úgy más is, hogy szeretne valami finomat enni. Mindegy mi az, csak valami fogunk alá való legyen… nos, ezzel én is így voltam. Benéztem a hűtőbe és teljen lelombozódtam. Azon kívül, hogy félig üres volt, találtam benne a hét végéről maradt 8 kicsike fej gombát,- már nagyon a végét járták- füstölt szalonnát, aztán egy doboz tejszínt, egy pár virslit... és elkezdett az agyam járni,hogy ezekből vajon mit tudok kihozni. Hát ez lett belőle…D

A szalonnát apró kockákra vágtam, és zsírjára sütöttem. Beleraktam a szálasra vágott vöröshagymát, amit megpároltam. Félidőnél beleraktam a sárgarépát, majd a szeletekre vágott gombát, és végül a csíkokra vágott virslit. Felöntöttem 1,5dl vízzel, sóztam, borsoztam, tettem bele egy csipet kakukkfüvet, és tárkonyt. Egy evk lisztet simára kevertem 1,5dl tejszínnel és behabartam vele a ragut. Tálaláskor még reszelt sajttal megszórtam:D
Hát igen...a fotó...nem tudok jobbat,tudom nem sokat látni,de majd csak lesz egy normális gép valahonnan amivel a nem megfelelő fényviszonyok mellett is tudok elfogadható képet csinálni...

2010. január 20.

Lencseleves



Leves minden mennyiségben…JKicsit félve említettem meg a rosszétkű kisebbik fiamnak hogy esetleg egy kis lencselevest nem kérne vacsorára, mire azt felelte,- amin nagyon elcsodálkoztam-hogy"anya nem tudtad, hogy a lencselevest amúgy is imádom…?!"Így esett meg hogy megtudtam,a fiam szereti a lencsét,és megevett egy nagy tányérral vacsira. Nem tudok eligazodni ezen a gyekőcön. A leves mellé pedig azt a fantasztikusan finom croissant sütöttem, kedves férjuram kívánságára. Amit tegnap este begyúrtam, és kerek 16 órát pihizett a hűtőben. Nem akartam én hogy ennyit pihenjen, de közbejöttek dolgok, amiket el kellett intézni. És nem tett neki rosszat ennyi hűtőben töltött idő.

50dkg füstölt hús,(jelen esetben nekem most füstölt, főtt, sertés porc volt.)

2dl lencse,

1 fej hagyma,(egészbe)

4-5 gerezd fokhagyma,(egészbe)

2 sárgarépa,

1 fehérzöldség,

1/2fej karalábé,

1/2fej zeller,

3szem burgonya,

Liszt, olaj, pirospaprika, só bors, babér, kömény, ételízesítő,

A lencsét átválogattam, és főzés előtt 2-3 órával beáztattam. A húst előfőztem annyi vízben amennyi ellepte. Kivettem a vízből és a vizébe beleraktam a karikákra és kockákra vágott zöldséget, hagymát és fokhagymát. Beleraktam a lencsét is. Amíg főtt kis kockákra vágtam a husit, és visszatettem a zöldségekhez, közben ízesítettem. Amikor megfőttek, beleraktam a kockákra vágott burgonyát, és pirospaprikás rántással berántottam.

Csak úgy...

Ma kicsit rossz hangulatban vagyok. Nem tudom milyen okból, hajnal 4-kor egyszer csak felébredtem és az óta ébren vagyok. Talán az-az igazság, hogy tegnap este egy lakó visszahozta az eltűnt tárcámat, amit még karácsonykor vitt el a betörő. Nagyom megviselt, mert a tárcám olyan állapotban van, hogy szinte csak egyben van. A benne lévő papírok, a gyerekek anyakönyvi kivonatai, jogosítvány, névjegykártyák, csekkek, és a számlák elázott aztán megszárított, összetépett megrongált állapotban vannak. Teljesen szétszedték, kibelezték, a bankkártyáim, és a készpénz, ami benne volt annak ugye híre-hamva se, de egye meg a pénzt, aki ellopta, de legalább a kártyáimat benne hagyhatták volna. Annyira megalázottnak érzem magam, mert az biztos, hogy az a valaki, aki megtalálta és visszahozta tegnap, nagyon jól tudta ki vagyok és mégse azonnal jutatta vissza hozzám. Tudom, hogy csak az értékeimet és az itthon lévő értékeket vitték el, és történhetett volna sokkal-sokkal nagyobb és borzasztóbb dolog is, de akkor is olyan szomorú ez az egész, hogy velem is megtörténhetett az, amit csak kívülről tapasztal az ember. A tavalyi évben 3x loptak meg ezzel a betöréssel együtt. Tehát megedződtem ilyen szempontból, csak most ez az utóbbi a saját házamban történt, és elborzaszt, hogy a saját, személyes, közegemet megsértette egy vadidegen ember, akinek nincs jogosultsága arra, hogy betekintsen az én és a családom életébe. Talán kicsit tragikusan fogom fel ezt a dolgot…nem…JAztán ma olvasgattam a többi blogtársam bejegyzését,és éppen olyan játékot játszottak,hogy"mit rejt a táskád?"Ha engem most valaki meghívott volna-ami nem valószínű-akkor nem tudtam volna mit írni. Mert azt ugye mégse írhattam volna, hogy nincs táskám… Azt hiszem, ezt a tárcát soha többé nem tudom használni…

2010. január 19.

Sport szelet


Én is elkészítettem ezt a házi sport szeletet. Nagyobb fiam már rég óta mondogatja hogy csináljak már,mert a barátjánál ezt evett. Mondanom se kell hogy egyből jött az összehasonlítás hogy az jobb volt,meg ilyenek. Mentségemre szóljon hogy ez az első próbálkozásom,de nem hiszem hogy ez lesz a kedvencem. Nincs vele semmi bajom, de én nem szeretem ezeket a sütés nélküli készítményeket. Fura de egyik süteményemből se eszem degeszre magam. Egy-egy szeletet megeszek, a többit a gyerekek és a férjem eszegetik meg.

50dkg darált háztartási keksz,

2dl tej,

25dkg vaj, vagy margarin,

4 evk kakaópor,

20dkg cukor,

rum,vagy rumaroma,

15dkg tortabevonó,

2evk étolaj.

A vajat, a tejet, és a cukrot felolvasztottam egy lábasban. Egy külön edényben kimértem a kekszet, hozzáadtam a kakaót, és a felolvasztott tejes cukros vajat. Hozzáadtam a rumaromát és a van.cukrot. Jó alaposan összegyúrtam és egy közepes méretű tepsibe nyomkodtam. Gőz felett felolvasztottam a csokit és a vajat, és bevontam vele a keksz tetejét. Hűtő helyett a teraszra raktam dermedni.

2010. január 18.

Tökös lecsó


Találtam a fagyasztóba egy csomag tököt és tv paprikát. Nem szerettem volna valami nagy főzést előadni így azt gondoltam a tél kellős közepén jól fog esni egy kis nyarat idéző lecsócska. Kaptam reggel a boltba friss puha kenyérkét, és a lecsóval szinte etette magát. Akárhogy szeretném, a kenyérsütés nem az erősségemLBocsánat….

Csíkokra vágtam 2-3fej vöröshagymát, és olajon egy kicsit megpároltam. Hozzáadtam a kockákra vágott tököt, és a cikkekre vágott paprikát. Sóztam, borsoztam, majd fedő alatt félpuhára főztem. Beleraktam két szem cikkekre vágott paradicsomot,és megvártam amíg lefő a héjáról.(A héját később kiszedegettem belőle.)Mikorra készre sült,és a levét is elfőtte-hogy azért mégse maradjunk fehérje nélkül mára-3db tojást ütöttem rá.(Én még evéskor megszórtam erős paprikávalJ)

2010. január 17.

Sült csirkecombok


Nézegettem a régebbi bejegyzéseimet,azt vettem észre hogy főleg levesekről és süteményekről írtam,és írok. Főétel nem is szerepel a bejegyzéseim között. Pedig redszeresen szoktunk főételt is fogyasztani… Akkor most itt van egy kis hétvégi gyors ebéd.

Nem szerettem volna semmi nehezet, és főleg hosszú időt tölteni a tűzhely mellett, így a fagyasztóba talált csirke combok kerültek megsütésre a hétvégén ebéd gyanánt. Mellé pedig kukoricásrizst pároltam kuktában, és párolt zöldséget készítetem. Csiperkegombát, zöldborsót, és sárgarépát pároltam meg. A csirkecombokat besóztam, fűszereztem, és fóliába becsomagoltam. Sütőben sültek 1-1,5 órát. Majd levettem róluk a fóliát és úgy pirosodtak még 30-50 percet.3dl rizst kevés olajon megpirítottam a kuktában, hozzáadtam egy doboz kukoricát, ízesítettem felöntöttem kétszeres mennyiségű vízzel, és lezártam a tetejével. Nagy lángon addig főtt amíg sípolni nem kezdett. Majd egész kicsi fokozatra vettem a gázt és még 5-8 percig fütyülgetett magának a kukta.

2010. január 16.

Meggyleves


Megint Gabinál inspirálódtam most egy gyümölcslevesre ezen szilvaleves alapján. Nagyon ritkán szoktam gyümölcslevest készíteni. Mivel találtam a fagyasztóba két csomag meggyet gondoltam szilva helyett ebből is el lehetne készíteni. Így megfőztem az én édesszájú kis családomnak az egyik csomaggal. Apa, és a nagyobbik fiamnak nagyon ízlett, és láss csodát, még a rosszétkű kisfiamnak is nagyon ízlett. Két nagy tányérral megevett belőleJ(De mindenképpen meg kell hogy jegyezzem nem pontosan úgy készítetem ahogy Gabi…)

A meggyet kiolvasztottam, és kimagoztam. Felengedtem annyi vízzel amennyi ellepte.10-15 perc főzés után össze turmixoltam majd visszaraktam a tűzre,és még főztem 10 percet. Ízesítettem cukorral, van.cukorral, őrölt szegfűszeggel, őrölt fahéjjal, csipet mézeskalács fűszerkeverékkel, és csipet sóval. Egy evk lisztet simára kevertem kevés vízzel majd felöntöttem 1,5dl tejszínnel, és behabartam vele a levest. Az volt a baj hogy nagyon savanyú volt a meggy, és rengeteg cukrot kívánt. De ez nem gátol meg abban hogy legközelebb a másik csomag meggyet készítem el.

2010. január 15.

Narancsos ropogós


Valami aprósüteményt szerettem volna sütni. Nagy gondban voltam,mert nem tudtam eldönteni hogy milyen aprósüteményt süssek. Nézelődtem mindenhol itt a neten, de sehol nem kapott el az ihletJAztán egyszer csak betévedtem Gabihoz. Már amióta felrakta azóta gondolkoztam hogy majd valamikor megsütöm ezt a Gabi féle narancsos ropogóst. Nagyon egyszerűnek tűnt… de nem nekem. Végül is nem volt vele semmi baj,minden simán ment,a tészta bekeverésétől kezdve egészen addig hogy beraktam a sütőbe. Most már értem hogy mért ropogós a neve. Amíg sülögetett,feszt a sütőbe lógott a fejem mert kíváncsi voltam hogy viselkedik hő hatására a tésztácska. Mondanom se kell hogy szétfolyt…Egy világ dőlt bennem össze. Nagyon megdorgáltam magam amiért ilyen"butaságokra"fecsérelem el az időmet. De mivel kidobni nem akartam, kénytelen voltam szembesíteni vele a családomat. Azt hittem hogy nem fog nekik tettszeni,de nem ez történt. Apának nagyon"bejött", amiről álmodni se mertem volna. Még a válogatós kisfiamnak is nagyon ízlett…ha kint járt a konyhában titokban mindig csent a tálról. A fiaimmal együtt 6 fiú volt nálunk, és mind a 6 fiú rájárt a tálra. Alig tudtam a vendégeknek megmenteni egy párat. Mondanom se kell náluk is nagy sikert aratott ez a ropogós narancsos sütike. Külalakra nem lett olyan szép mint Gabié,de biztos vagyok benne ugyanolyan finom volt az övé is mint enyémJÉn kicsit soknak találtam a 17 dkg cukrot,így csak 13-14 dkg tettem bele. Az étolajból, és a narancsléből is egy-egy kanállal többet tettem bele. A sütőporból pedig véletlenül fél csomag került bele…:o)

17dkg cukor,

2 evk étolaj,

1 tojásfehérje,

3 evk narancslé,

2 kk reszelt narancshéj,

19 dkg rétesliszt,

kiskanál sütőpor,

5-6 dkg mazsola.

A cukrot elkevertem az olajjal és a narancslével,majd hozzáadtam a narancshéjat, a lisztet,a sütőport, és legvégül a mazsolát is belekevertem. Egy kanál segítségével sütőpapírral bélelt tepsibe,szaggattam. Előmelegített sütőben 10percig sültek.

Tésztasaláta


Gabinál látott tésztasaláta inspirált arra hogy elkészítsem ezt a salátát. Nagyon szeretjük a salátákat. Ünnepek és egyéb különleges esemény alkalmával szinte mindig készítek,de van olyan is amikor csak úgy … Tészta salátát még nem próbáltam, de mivel az ebédről maradt pontosan 30dkg főtt tészta, kidobni pedig nem akartam, és vendégeket is vártunk-így arra gondoltam mért ne készíthetném el. És el kell hogy mondjam,nagy sikere volt,a gyerekeimnél, a páromnál, és a vendégeknél is. Kicsit féltem hogy nem tetszik majd nekik,de ahogy megkóstolták,kellemesen csalódtam. El is fogyott azon nyomban J. Én így készítetem.

30dkg főtt és lehűtött tészta,

15dkg sonka,

1fej lilahagyma,

1kis doboz tejföl,

1 tojá sárgája,

étolaj,só,bors,mustár,cukor,

A hagymát szálasra vágtam, besóztam, és állni hagytam. A sonkát vékony csíkokra vágtam, és megpirítottam. Amíg hűlt a sonka, és"ázott"a hagyma, addig elkészítettem a majonézt. Egy tojássárgájából és kb1-1,5dl olajból tartárt készítettem. Beleraktam a tejfölt, ízesítettem tetszés szerint. A tésztát a hagymát,a sonkát összekevertem,és leöntöttem a mártással. Tálalásig hűtőbe raktam.(A sajt véletlenül lemaradt,és utóbb gondoltam arra hogy egy kis kukorica is illenék

2010. január 13.

Tejfölös gombapaprikás


Az étlapról álltalábban hiányzott a gomba. Nem, vagy csak kis mértékben fordultak elő az ételben hébe-hóba. Mindig igyekeztem és igyekszem olyan ételeket az asztalra tenni, amit én is szeretek. Nagyon nehéz velem együtt élni, mivel, a gyerekek és a párom nagyon szeretik az édes tésztaféléket, a hüvelyes zöldségeket, én viszont nem annyira vagyok oda az ilyenekért. Idetartozik a gomba is. Aztán kedves férjem még a nyáron több napra elutazott itthonról. Amikor hazajött, a szokásos kérdések"mit ettél?jól aludtál?hogy érezted magad?"…stb, szóba kerültek. Elmondta hogy nagyon finom tejfölös gombát evett. Olyan nagy élménnyel,és örömmel mesélgette nekem hogy mit evett,akkor határoztam el hogy ezt én is megfőzöm. Azóta elég gyakran elkészítem ha húsmentes,de mégis a "fogam alá valót"szeretnék enni. Egyébként kisebbik fiam nagyon finnyás. Mostanában olyan nehezen tudok a kedvére valót készíteni. A menzai koszt a kedvence,és gyakran mondogatja hogy az iskolai ilyen-olyan ételek sokkal finomabbak mint az én főztöm…Na tessék..most ilyen gyereknek mit főzzek…?Így állunk a gombával is. A tányér szélére kitologatja a gombát a tésztát pedig megeszi.(Nem is tudom kire hasonlít ez a gyerekJ)

30-40 dkg gomba,(nem tudom mennyi volt, találomra mértem ki magamnak)

1fej vöröshagyma,

4-5 gerezd fokhagyma,

kis doboz tejföl,

2-3 evk liszt,

pirospaprika,só,bors,majoranna,ételízesítő,

A hagymát apró kockákra vágtam és olajon megpároltam. A tűzről lehúztam és ráraktam a paprikát. Visszatoltam és ráraktam a vékony szeletekre vágott gombát. Sóztam, borsoztam, ízesítettem majorannával, ételízesítővel, hozzáadtam a karikákra vágott fokhagymát, felöntöttem 1,5dl vízzel és fedő alatt 15-20percig főztem. A lisztelt és a tejfölt simára kevertem és behabartam vele a gombát.

2010. január 12.

Frankfurti leves


Már írtam arról korábban is hogy nagyon szeretem a leveseket. Bármilyen levesből bármennyit meg tudnék enniJ.Ezt a nagyon jó"szokást"kedves családom is kezdi átvenni tőlem :o)Van olyan amikor kimarad a leves valami miatt az étlapról,és egy-két nap múlva annyira ki vagyok éhezve a levesre hogy ha nem ehetnék azon nyomban,rosszul tudnék lenni. Ma ezt a kiadós, és laktató leveskét főztem egy nagy-nagy lábassal.

1 közepes fej kelkáposzta ,

2szál sárgarépa ,

2szál fehér zöldség,

1fej vöröshagyma,

3-4gerezd fokhagyma,

2 szem burgonya,

2 pár virsli,

1kis doboz tejföl,

2-3evk liszt,

1tk pirospaprika,

só,bors,majoranna,babér,ételízesítő,leves kocka,ízlés szerint.

A kockákra vágott hagymát olajon megpároltam. Majd hozzá adtam a felkarikázott zöldséget és fokhagymát, fűszereztem és így pároltam egy darabig. Majd hozzá raktam a csíkokra vágott káposztát, felöntöttem annyi vízzel hogy éppen ellepje. Ízesítettem és mikor puha lett, hozzáadtam a kockára vágott burgonyát, és a felkarikázott virslit. Pirospaprikás tejföllel és a lisztel behabartam.